
Az élet meg minden· Folge 38
Presser Gábor — Az első három hang a zongorán (Ep. 038)
Montag, 31. Mai 2021 · 2 h 38
Kapitelklicken springt direkt hin
Shownotes
Presser Gábor, hát ő a Presser Gábor. Reménytelen kísérlet lenne – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – két-három mondatban itt bemutatni őt. Mert hogy páratlanul gazdag és sokszínű életműről beszélhetünk, amely nem csak hogy újabb és újabb dalokkal, lemezekkel bővül, de most már egy memoárkötet is tartozik hozzá: Presser könyve (helikon.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/presse…). (A műsorjegyzetekben alább persze adok bőséggel linket azoknak, akik az évszámokra és a további adatokra kíváncsiak.)
Ezért van az is, hogy – bár ebben az interjúban természetesen szó esik például az LGT-ről, nem is kevés – most inkább „csak” egy-egy fejezetre koncentrálunk: legfőképpen négy híres és nagyon izgalmas fesztiválra. Három igazira és egy képzelt – akkor úgy mondták – popfesztiválra.
Ebben az epizódban tehát Presser Gáborral beszélgetek pár igen sűrű évről, a nagy amerikai kalandról, a régi és új dalokról, Barta Tamásról és Laux Józsefről és egy zenés darabról, amelyről majd fél évszázada igen heves viták dúlnak, miközben a hadakozók közül alig látta azt valaki.
Műsorjegyzetek
Presser Gábor
•
honlapja (pressergabor.hu) (rajta az áttekinthetetlenül gazdag életmű felsorolása rengeteg linkkel, rengeteg meghallgatható dallal (pressergabor.hu/index.php?pagetype=songs) és persze részletes életrajz (pressergabor.hu/index.php?pagetype=biography) is van rajta)
• Facebook-oldala (facebook.com/PRESSERGABORofficial)
• Youtube-csatornája (youtube.com/channel/UCjl92BevjjDpd9avfzqIJVQ)
•
szócikk róla (hu.wikipedia.org/wiki/Presser_G%C3%A1bor) a Wikipédián
• önéletrajzi könyve, a Presser könyve (helikon.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/presse…)
A Locomotiv GT (hu.wikipedia.org/wiki/Locomotiv_GT) tagjai:
•
Presser Gábor (hu.wikipedia.org/wiki/Presser_G%C3%A1bor) (1971–2016)
•
Karácsony János (hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1csony_J%C3%A1no…) (1974–2016)
•
Solti János (hu.wikipedia.org/wiki/Solti_J%C3%A1nos) (1977–2016)
Korábbi tagok
•
Barta Tamás (hu.wikipedia.org/wiki/Barta_Tam%C3%A1s) (1971–1974)
• Hajdú Eszter filmje, a Siess haza, vár a mama (fidelio.hu/vizual/online-is-megnezheto-a-siess…) Barta Tamás és édesanyja hangos levelezéséről
•
Frenreisz Károly (hu.wikipedia.org/wiki/Frenreisz_K%C3%A1roly) (1971–1973)
•
Laux József (hu.wikipedia.org/wiki/Laux_J%C3%B3zsef) (1971–1976)
•
Somló Tamás (hu.wikipedia.org/wiki/Soml%C3%B3_Tam%C3%A1s_%2…) (1973–2016)
Presser Gábor vagy az LGT említett albumai, dalai
•
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9pzelt_riport_egy_…) (dalszöveg: Adamis Anna (hu.wikipedia.org/wiki/Adamis_Anna))
•
Déry Tibor (hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9ry_Tibor) azonos című kisregénye (moly.hu/konyvek/dery-tibor-kepzelt-riport-egy-…)
• a Ringasd el magad említett, 1973-as verziója (youtube.com/watch?v=qgqATXddW6Y)
•
Menni kéne (youtu.be/mxxlQFR0CqU) (a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. lemezről)
•
Varga Luca tanulmánya (epa.oszk.hu/00400/00414/00030/pdf/Korall_39_va…) a musical vígszínházbeli előadásáról és a korabeli kultúrpolitikai háttérről, benne a műsorban említett Kurucz György főosztályvezető levele
• Az eredeti, 1973-asvígszínházi előadás kapcsán említett művészek, szakemberek, alkotók:
• Latinovits Zoltán (hu.wikipedia.org/wiki/Latinovits_Zolt%C3%A1n)
• Marton László (hu.wikipedia.org/wiki/Marton_L%C3%A1szl%C3%B3_…))
• Radnóti Zsuzsa (hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Zsuzsa)
• Várkonyi Zoltán (hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rkonyi_Zolt%C3%A1…))
• Verebes István (hu.wikipedia.org/wiki/Verebes_Istv%C3%A1n)
• hu.wikipedia.org/wiki/Bummm!
•
Majd Leonard (youtube.com/watch?v=nM6S7vysS28) (dal a Szerenád helyett (youtube.com/watch?v=TiPFll63VTY) című albumról)
•
Rutinglitang (pressergabor.hu/?pagetype=albums&subpage=a…) – Parti Nagy Lajos verseivel
Említett fesztiválok
•
Altamont Free Concert (en.wikipedia.org/wiki/Altamont_Free_Concert) (1969)
• A koncertről és a Rolling Stones turnéjáról készült, Gimme Shelter (port.hu/adatlap/film/tv/gimme-shelter-gimme-sh…) (1970) című dokumentumfilm
•
Hells Angels (hu.wikipedia.org/wiki/Hells_Angels) motoros klub (banda)
•
The Great Western Express Festival (ukrockfestivals.com/Great-Westernlineup.html#:…) (Lincoln-fesztivál)
•
Ozark Music Festival (en.wikipedia.org/wiki/Ozark_Music_Festival) (1974)
• az epizódban említett helikopteres felvételek láthatók az LGT-ről ebben a kisfilmben (youtube.com/watch?v=GAcndR5gUX0)
•
en.wikipedia.org/wiki/Sedalia,_Missouri városa
Líra könyvajánló
Az epizód végén, az új könyvismertető blokkban, amelyet a Líra Könyv támogat, ezúttal Michel Houellebecq Intervenciók 2020 (lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/memoar-eletrajz-…) című esszékötetét ajánlottam.
Leonard Bernstein és a West Side Story
Leonard Bernstein (hu.wikipedia.org/wiki/Leonard_Bernstein)
• 1954-től tartott a zenét népszerűsítő előadásokat (leonardbernstein.com/about/educator/omnibus) a televízióban („Omnibus”), amely tévéműsorokat aztán világszerte sugároztak.
• Később, 1973-ban került sor Bernstein a Harvardon tartott A megválaszolatlan kérdés című televíziós előadássorozatára (youtu.be/8fHi36dvTdE), amely hat részből állt (ez például itt az első , több mint másfél órás rész a Youtube-on). A nagy sikerű előadások szövege magyarul is megjelent (moly.hu/konyvek/leonard-bernstein-a-megvalaszo…) 1979-ben.
• a West Side Story (hu.wikipedia.org/wiki/West_Side_Story_(musical)) (érdekesség: bár az epizódban erről nem esik szó, a 2021-es év végén várható a musical új filmváltozata (fidelio.hu/vizual/megerkezett-spielberg-west-s…) Steven Spielberg rendezésében)
• A név ejtéséről: Vonneguthoz vagy Steinbeckhez hasonlóan Bernstein nevének is németes ejtése terjedt el Magyarországon korábban, olyannyira, hogy amerikai kiejtés esetén sokan nem is tudnák azonosítani, kiről beszélünk. De apró érdekesség: maga Bernstein is többféleképpen ejtette nevét („börnsztájn” vs. „börnsztín”), angolul tudóknak erről íme egy érdekes kis dolgozat (classicalmusicindy.org/how-to-pronounce-my-name) és kultúrtörténeti adalék.
•
Az epizódban említett magyar előadók, művészek, alkotók, hírességek
• Ady Endre (hu.wikipedia.org/wiki/Ady_Endre)
• Babos Gyula (hu.wikipedia.org/wiki/Babos_Gyula)
• Bródy János (hu.wikipedia.org/wiki/Br%C3%B3dy_J%C3%A1nos)
• Déry György (moly.hu/alkotok/dery-gyorgy)
• Falusi Mariann (hu.wikipedia.org/wiki/Falusi_Mariann)
• Fischer Annie (hu.wikipedia.org/wiki/Fischer_Annie)
• Ferencsik János (hu.wikipedia.org/wiki/Ferencsik_J%C3%A1nos)
• Herskovits Iván (herskovits.hu/ivan)
• Kocsis Zoltán (hu.wikipedia.org/wiki/Kocsis_Zolt%C3%A1n)
• Módos Péter (hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3dos_P%C3%A9ter_(z…))
• Oláh Ibolya (hu.wikipedia.org/wiki/Ol%C3%A1h_Ibolya)
• Ránki Dezső (hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1nki_Dezs%C5%91)
• Rúzsa Magdolna (hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%BAzsa_Magdolna)
• Sándor Pál (hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1ndor_P%C3%A1l_(re…))
• Szívós István (hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%ADv%C3%B3s_Istv%C3…))
Magyar …