- wöchentlichErscheinungsrhythmus
- 51 mintypische Länge
- vor 3 Tagenletzte Folge
Folgenzu den neuesten
Robin Zeng – Az anti-Elon Musk
Évek óta heves viták övezik a CATL kínai akkumulátorgyártó debreceni új telephelyét. Magáról a cégről azonban az átlag magyar szinte semmit sem tud, ahogy annak alapítójáról és vezéréről, Robin Zangról sem. Eredeti kínai nevén Yuqun Zeng tö
JD Vance – Az ember, aki Trump helyére léphet
JD VANCE - Bár ez már a harmadik neve élete során. Ő az Egyesült Államok 50. alelnöke, aki még csak negyven éves, de a szabályok szerint azonnal elnök lenne, ha az idős Donald Trump hirtelen meghalna vagy lemondana. Nehéz körülmények között
Ayn Rand – Korunk szellemi nagyanyja
Az ember, aki ideológiát csinált az önzésből. A XX. század egyik legellentmondásosabb, nagy hatású filozófusa és írója. Olyan életutat járt be, amely a cári Oroszországból indult és az amerikai libertariánus mozgalom szellemi ikonjaként vég
Jensen Huang – Meglepően pozitív hős a világ legértékesebb cégének élén
Jensen Huang a világ egyik legbefolyásosabb technológiai vezetője, az NVIDIA társalapítója és vezérigazgatója, aki forradalmasította a számítástechnikát a grafikus feldolgozó egységek (GPU-k) fejlesztésével, és kulcsszerepet játszik a meste
Rupert Murdoch – a világ elsőszámú médiacézára
Korábbi, Robert Maxwellről szóló epizódunkban szót ejtettünk már a Maxwell-Murdoch vetélkedésről. A két médiabáró versengéséből egyértelműen Rupert Murdoch került ki győztesen. Maxwell már rég halott, Murdoch pedig lassan a 95. életévéhez k
Sir David Attenborough - A természetfilmezés globális nagymestere (12)
Sir David Frederick Attenborough, a világ egyik legelismertebb természettudósa és dokumentumfilmese immár több mint hét évtizede hozza közelebb az emberekhez bolygónk csodáit. A brit műsorvezető búgó hangjával, szenvedélyes természetszerete
Roberto Calvi – A Vatikáni Bank sötét üzelmei (16)
A Vatikánban katolikus elöljárók élnek és dolgoznak, akik elvileg a világ legerkölcsösebb emberei. A valóságban azonban az egyházi állam bankja a világ legkorruptabb pénzintézetei közé tartozik. Pénzmosás, fegyverkereskedelem, kaszinó, porn
Soros György - hogyan lett gazdag a globális főmumus? (16)
Van, akinek egy önzetlen, jótékonykodó üzletember, a demokrácia elkötelezett támogatója. Másnak maga a patás ördög, a világösszeesküvés hatalmas arca. És közben pedig létezik egy valóságos Soros György is. Hogyan élte túl a nácikat és a kom
Coco Chanel - a női divat felszabadítója, kábitószerfüggő náci kollaboráns (18)
Gabrielle Bonheur „Coco” Chanel élete és munkássága nem csupán a divattörténet egy fejezete, hanem a női függetlenség és a társadalmi átalakulás szimbóluma. Születésétől kezdve küzdött a hagyományok és korlátok ellen, ám éppen ezek a kihívá
Ferenc Pápa - erőteljes jóság egy önző és gyűlöletkeltő világban (12)
Az első katolikus egyházfő, aki legalább annyira népszerű az egyházán kívül, mint azon belül. Egyértelműen a jóért, a szeretetért, a hosszú távon gondolkodó, befogadó közösségekért tenni akarók vezetője egy olyan korban, amely tele van hata
Robert Maxwell - globális médiamogul a legnagyobb titkosszolgálatok és maffiák között (16)
Robert Maxwellnek már születési neve is vagy négy van, a halálát pedig mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Magyarul is beszélő csehszlovákiai zsidónak született, de brit parlamenti képviselő lett belőle, majd a világ első számú globál
Bill Gates - a jó oligarcha mítosza (16)
Bill Gatesről gondolják a leggyakrabban, hogy ő a "jó milliárdos", Ahogy azonban ebben az adásban bemutatjuk, már a vagyona is monopóliumként jött létre, az utóbbi években kifejtett "jótékonykodási" tevékenysége pedig inkább nevezhető reput
Peter Thiel - PayPal alapító, a Facebook finanszírozója, a Szilícium-völgy főideológusa (16)
A PayPal alapítója, a Facebook finanszírozója, a Szilícium-völgy ideológusa, akinek a világnézete nagy hatással volt a techno-oligarchákra. Libertariánusnak mondja magát, de szerinte a monopólium az egyetlen működőképes üzleti modell, a sza
Winston Churchill 3 - Második miniszterelnöksége és üzenete a mának (16)
Ebben a záró epizódban a világháború utáni szerepvállalásáról lesz szó, egészen a haláláig, hiszen Winston igen hosszú politikai karrierje koránt sem ért véget ’45-ben. Sőt, még egyszer miniszterelnök lesz. Végül: mit üzen Churchill élete a
Winston Churchill 2. - A háborús vezető (16)
A sorozat első epizódjában felvázoltuk Winston Churchill életpályájának második világháború előtti szakaszát. Ebben a középső epizódban a háborús vezetői szerepéről lesz szó, arról, hogy mitől vált ő valójában ikonná. Az epizód substackje:
Winston Churchill 1. - A valódi ember az ikon (16)
Winston Churchill egy valódi ikon. Ezt a kifejezést olyasvalakire szoktuk használni, aki a hétköznapi emberek fölé tornyosul tettei miatt. Ugyanakkor az ikonok kétdimenziósak, merevek, akár csak a bizánci szentek ikonjai, ahonnan ez a moder
Arisztotelész Onasszisz - menekültből a világ leggazdagabb mágnása, aki saját szigetén vette feleségül Jacqueline Kennedyt (16)
Nincstelen görög menekült, aki hajó- és ingatlanmágnás lesz, megveszi a görög légitársaságot, majd saját szigetén veszi feleségül a lelőtt JFK özvegyét. De milyen csalásokat és gazságokat kellett ahhoz elkövetnie, hogy a neve egy időben ugy
Agatha Christie - aki egy lázadó nő volt, nem egy Miss Marple (16)
Agatha Christiet nagyon sokan valamifajta konzervatív Miss Marple típusnak képzelik el. Valójában egy talpraesett, önálló, lázadó nő volt, saját karrierrel, saját megélhetéssel, aki bátorkodott összeházasodni egy nálánál 14 évvel fiatalabb
Olof Palme - ki gyilkolta meg az egyetlen ismert skandináv politikust? (16)
Amikor a skandináv modellről szóló előadásaimon megkérem a hallgatóságot, hogy mondjanak híres skandináv politikusokat, néma csönd fogadja a kérésem. Aztán valaki mindig bedobja: „Olof Palme?” „Őróla mit tud?” – szoktam ilyenkor kérdezni. „
Szemjon Mogiljevics - a világ első számú élő maffiozója (16)
A Hatalmas Arcok sorozatban nem csak békés, produktív, jóindulatú, kreatív, hasznos emberek életútját mutatjuk be, hanem néha bizony hatalmas életutat bejáró csalók, zsiványok, svihákok, vagy egyenesen bűnözők kerülnek terítékre. Most talán
Marilyn Monroe - összetört lélek a csábító arc mögött (18)
Marilyn Monroe mindenekelőtt egy arc. Egy olyan arc, amit a világon mindenki ismer. Olyannyira hatalmas, hogy betölt teljes mozivásznakat és plakátokat. Ám ha jobban belegondolunk, ez az arc meglehetősen üres. Érzékinek szánt nézésén kívül
Bobby Fischer - sakkvilágbajnok szemben az egész világgal (12)
Bobby Fischer gyermek sakkzseni volt, félárvasága, szegény és hányattatott gyermekkora ellenére már 14 évesen amerikai bajnok. Megtörte az időtlen idők óta tartó szovjet egyeduralmat a nemzetközi sakkéletben, a világ legismertebb sakkmérkőz
Mukesh Ambani – Ázsia leggazdagabb embere (16)
Ázsia a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő nagyrégiója hosszú évtizedek óta. A kontinensen belül pedig Kína nyilvánvalóan a nagy sikersztori, ezért azt gondolná az ember, hogy Ázsia leggazdagabb embere is kínai lesz. De nem, indiai. In
Hugyecz László – Ázsia első számú világvárosának megalkotója (12)
A két világháború között Shanghai volt Ázsia fővárosa, legnagyobb és legforgalmasabb világvárosa, nyüzsgő metropolisz. A város legikonikusabb épületeit, egyben első magasépületeit pedig nem más tervezte, mint egy magyar menekült, Hugyecz Lá
Vlagyimir Putyin – ember a semmiből, a mélyállam cárja (16)
Naponta jelenik meg a hírekben, könyvek, dokumentumfilmek, podcastok tucatjai szólnak Vlagyimir Putyinról, miközben a legalapvetőbb dolgokat nem tudjuk róla. A világpolitika egyik legmeghatározóbb figurája, de nem tudni, honnan jött és hogy
Sam Bankman-Fried: a kriptovilág legnagyobb csalója (16)
Ahhoz, hogy a fizikai világban néha becsapnak minket, már hozzászoktunk. Az új digitális világban azonban egész másképp néznek ki a csalások. Jó példa erre a kriptó, a szerencsejáték, ami milliókat beszippant világszerte. Ebben az epizódban
Lee Kuan Yew - a sikeres diktátor (16)
Lee Kuan Yew Szingapúr teljhatalmú ura volt hosszú évtizedeken keresztül. Autoriter vezetése alatt a kis városállam az emberi történelem valószínűleg leggyorsabb fejlődését élte át, cáfolva azt a tézist, mely szerint demokrácia vagy korrupc
Neumann János - az értelmi zseninek nem kell érzelmi idiótának lennie (16)
Neumann János a magyar Einstein. Egyben hívja fel a figyelmet a magyar elitképzés sikereire és a magyar tömegképzés kudarcaira. Olyan sok tudományos területen alkotott nagyot, hogy azt befogadni is nehéz. Közben pedig megmaradt normális, ső
A Türkménbasi - a nemzetatya, mint önmaga paródiája (16)
Tizennégy méteres aranyborítású szobor a nemzetvezetőről, ami huszonnégy óra alatt körbeforog egy hetven méteres torony tetején. Róla és családtagjairól újraelnevezett hónapok. Ez Szaparmurat Atajevics Nijazov, minden türkmének atyja, azaz
A népszerű közgazdász, aki kisétált az életéből - Federico Caffe (16)
Federico Caffe ismert és népszerű olasz közgazdász volt a hatvanas, hetvenes években. Számos meghatározó olasz közgazdászt tanított, többek között szakdolgozati konzulense és mentora volt Mario Draghinak, a későbbi olasz miniszterelnöknek.