Anmelden
Cover von Telex After

Musik

Telex After

von After

Website RSS

Az After egy hetente új adásokkal jelentkező műsor, amelyben Sajó Dávid, a Telex újságírója popzenéről, szórakoztatóiparról és kultúráról beszélget különböző meghívott vendégekkel. Elemzések, portréinterjúk, zeneajánlók és műfaji magyarázók mellett a műsor célja, hogy érdekesen mutassa be a jelen és a múlt legizgalmasabb kulturális és szórakoztatóipari jelenségeit.

Folgen

  1. AWS: Egy „Viszlát NER!”-féle direkt politizálással nem jutottunk volna semerre

    Az együttes két tagját, Schiszler Soma basszusgitárost és Veress Áron dobost kérdeztük arról, hogyan tudták közösen feldolgozni Siklósi Örs barátjuk és frontemberük halálát, és miként fogadta a közönség az új énekest, Stefán Tamást. Telex.h

  2. Másik János: Cseh Tamás halála után tabu volt a Budapest, évekig nem nyúltam hozzá

    A magyar könnyűzene egyik legsokoldalúbb alakja, aki a jazztől a nyolcvanas évek undergroundján át a filmzenék világáig szinte mindenhol megfordult. A Telex After vendége Másik János, akivel a Trabant, az Európa Kiadó és a Balaton korszakár

  3. Ennek a filmnek ma már szinte elképzelhetetlen tétje van – 50 éves Az ötödik pecsét

    Az ötödik pecsétet rendre minden idők legjobb magyar filmjei között emlegetik. Az 1944-ben, a bombázott Budapesten játszódó történetet a rendező, Fábri Zoltán a legoptimistább alkotásának tartotta, mert szerinte a filmben a főszereplők a le

  4. Reisz Gábor: Borzasztó állapotban van a világ és az ország, repedeznek a falak

    Reisz Gábor a Földszint premier előtti Telex Filmklub-vetítésén mesélt többek közt arról, miért választotta Tompa Ádámot a főszerepre, miként zajlottak vele a próbák Zoomon keresztül, és miben más ez a film, mint a 2023-as Magyarázat minden

  5. Sokkal forradalmibb volt az idei tavasz az 1989-es rendszerváltozásnál - 25 éves a Moszkva tér

    Rögtönzésre buzdított színészek, bulihangulat és megszállottság – a Telex Afterben Török Ferenc rendező, Balla Eszter és Szabó Simon színészek meséltek a 25 éves Moszkva térről, forgatás alatti újjászületésről, fürdőbe mászásról és Csuja Im

  6. A kurzusfilmeknél azért több embert érdekel, ha Ember Márk csókolózik valakivel

    A Telex hatodik születésnapján Jakab Julival, Kövesi Zsomborral és Georgita Máté Dezsővel többek között arról beszélgettünk, hogyan lehetne újra párbeszédet teremteni abban a közegben, amit a NER alaposan megosztott az elmúlt 16 évben. A mű

  7. Bëlga: A Nemzeti Hip-Hop miatt megkaptuk, hogy ilyen fasiszta zenekart még sosem hallottak

    Először adott interjút a Telex Afternek a két év múlva 30 éves Bëlga három alapító rappere, Bauxit, Még5lövés és Tokyo, akiknek a Majd megszokod albuma a második legtöbb szavazatot kapta a szakmabeliektől a 100 legfontosabb magyar lemez cím

  8. Heaven Street Seven: A krézi srácot az Emergency House-nak köszönhetjük

    Az egyik klipjükben Marsi Anikó szerepelt, a Danubius rádió a halál szót akarta kiszedetni a számukból, közel álltak a nemzetközi áttöréshez, de a magyar rock 'n' roll ugar túl vicces és nyomorult hely volt. Az újra összeállt Heaven Street

  9. Gerendai Károly: Azért jöttem vissza, mert nélkülem megszűnt volna a Sziget

    Nyakunkon a Sziget Fesztivál, amiről tavaly ősszel még úgy csináltunk adást, hogy az is kérdés volt, egyáltalán lesz-e. Novemberben szerencsére kiderült, hogy lesz, hiszen a Sziget Zrt. alapítója, Gerendai Károly ismét átvette a stratégiai

  10. Az ürességet nagyon könnyű betömni szerekkel, csak ilyenkor rossz lyukat tömköd az ember | Telex After on Orfű 2026 #4

    Bele kell halni a sikerbe? Vége a szex, drogok és rock and roll korszakának, vagy ez még mindig elválaszthatatlan része a zenészlétnek? Tényleg minden előadó imposztorszindrómával küzd, és tényleg beüt a koncert utáni depresszió, amikor lej

  11. Ahogy meghülyült a rendszer, a zenészek politizálni kezdtek

    Pajor Tamás, Vince Liza, és Lázár Ágoston a Fishing On Orfűn arról beszélgettek, hogy manapság gondot jelenhet-e, ha egy zenész nem viselkedik influenszerként, és hogy hogyan kedvezett a hazai politikai helyzet a zenészek elérésének. Telex.

  12. A röpködő milliárdok egy százalékából rendbe lehetne tenni a koncertkultúrát

    Klubokba járni nem úri luxizás, hanem a kultúránk része. Többek között erről is szó lesz a holnapi adásunkban, ahol Gellai Gergővel, Kovács Tamarával, és Iamyankkal beszélgettünk arról, miért fontos a zeneipar számára, hogy ismét felvirágoz

  13. Ahol kultúrának számoljuk el a disznóvágást, ott baj van

    A magyar kultúra jövőjéről, a filmipar átalakításáról, a könnyűzene szerepéről és az állami támogatási rendszer reformjáról beszélgetett Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke és Klág Dávid

  14. Ezek a filmek elérték, hogy eszedbe se jusson a mobilod a moziban | Backrooms & Obsession

    Hollywood pezsgőt bontott, a Z generáció visszahódította a mozikat, a fiatalok az eredeti, friss hangokra és történetekre kíváncsiak a franchise-ok helyett – ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, ilyen hangok kísérik két friss horrorfilm, a

  15. Az otthoni üvöltözés helyett a zenét választották | Lil 404 és Xike

    A Telex After vendége két feltörekvő előadó, a 2025-ös Open Mic győztese, Xike és a Kikeltetőben az After különdíját elnyerő Lil 404 volt. Xike az Open Mic döntője utáni online balhéról, Lil 404 pedig Krúbi hatásáról is beszélt a műsorban.

  16. Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána

    „Volt már száz mikrokiégésem” – Дevával, Schoblocher Barbival és Dzsúdlóval beszélgettünk a kiégés nélküli alkotásról, a még mindig visszatérő, fellépés előtti stressz kezeléséről, és a hirtelen jött siker feldolgozásáról az After közönség

  17. Mehringer: Sosem voltam a szakma kedvence

    Május 29-én jelenik meg Mehringer új lemeze, a Szabadság, szerelem. Az előadó a Telex Afterben beszélt először az album számairól, és az adásban hallhatóak először dallrészletek az interjú után néhány órával megjelenő LP-ről. Milyen volt a

  18. Bruno X Spacc: Nem kell mindenkinek Krúbinak meg Dzsúdlónak lennie

    A Telex After vendége a Bruno X Spacc duó, akiknek nem degradáló, ha a „szexrap” modern úttörőiként hivatkoznak rájuk, a zenékben leírt élményeiket pedig nem színezik ki, mivel „a Madách tértől a Hiltonig mindent lefedtek” ha nőkről van szó

  19. VZS: A börtön az nem rajság

    VZS a Telex Afterben mesélt a kezdeti éveiről, megismerkedéséről Pogány Indulóval, Crohn-betegségéről, arról, hogy mit akart üzenni a cigányságnak a börtönös tematikájú Zárka című dalban, hogy pusztítanak az olcsó szintetikus szerek vidéken

  20. Oláh Ibolya: Nagyon nehezen éltem meg, hogy ennyiszer rugdostak belém

    Sírtak, visítottak, a szomszédokkal ölelkeztek április 12-én. Szerinte egy ország ünnepelte, hogy vége lett az előző korszaknak, egy rendszerváltás népünnepélyén érezte magát – de ő azért harcol, hogy egy normális országban éljen, ami nincs

  21. Kaptak egy levelet az NKA-bírák, hogy a Bohemian Betyars idén nem nyerhet pályázatot

    Az idén 17 éves Bohemian Betyars május 1-jén adta ki legújabb lemezét Weil Andris gondozásában, ami az Akárkifia címet viseli. A Telex Afterben az együttes két tagja Szűcs Levente (akusztikus gitár) és Palágyi Máté (hegedű) többek közt mesé

  22. Az ördög Pradát visel második részét másnaposan néznénk újra, ha épp nincs jobb

    Kibeszélő adásunkban elmondjuk, miért viszi a hátán Meryl Streep a filmet, miért zavaró, hogy Anne Hathaway karaktere semmit sem fejlődött, és miért fontos, hogy a nyomtatott sajtó haláláról szól a folytatás. Telex.hu – Csak tőled függ! • T

  23. Százmilliókat fizet valakinek az NKA? Ne bolonduljunk már meg!

    Dopeman ötmilliót, fideszes képviselők egyesületei tízmilliókat kaptak az NKA brutális pénzosztásában. Bajnai Zsolt korábbi NKA-s programfelelőssel és Molnár Gábor lemezkiadóval mutatjuk be, miért különösen felháborító az, ahogy Hankó Baláz

  24. Tóth Vera: Nem kerestem a választás óta Gabit, annyira paprikás most a hangulat

    Az énekesnő kollektív szomorúságot érzett az országon, és sokáig fontolgatta, kiálljon-e a politikai nézeteivel. Fájó volt látnia a Megasztár lealjasodását, és eddig szerinte a tűrt kategóriában volt, mert elkönyvelték aranyos, semleges kis

  25. ByeAlex: Biztos voltam abban, hogy a Fidesznek ez gatya

    A zenész nem kételkedett abban, hogy leköszönőben van a Fidesz kormánya, szerinte nem mérték fel, hogy mennyire eltávolodtak a fiataloktól. Videós interjúban mesélt arról, hogy mit remél a vasárnapi eredményektől, és miért nem haragszik a r

  26. Girlhood: A férfiakkal nehezebb zenélni

    Rausz Tícia énekes frontember és Szabó Boglárka gitáros meséltek arról, milyen volt a zenekar eddigi két éve, miért nehezebb a férfiakkal zenélni, mint a nőkkel, és hogyan került Karácsony Gergely a klipjükbe. Telex.hu – Csak tőled függ! •

  27. Isten Háta Mögött: Eleinte abban sem voltunk biztosak, hogy zene, amit csinálunk

    Hosszú szünet után áprilisban újra koncertezik a magyar underground nagy hatású, bekategorizálhatatlan zenekara, az Isten Háta Mögött. A zenekar két alapítótagja, Bokros Csaba és Pálinkás Tamás a Telex Afterben beszélt arról, miért most ére

  28. Pálfi György: El kell takarítani azt, ami most van, és akkor egy ideális filmes rendszer is felállhat

    Miért lesz egy film főszereplője egy tyúk? Pálfi György filmrendező és Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró mesélnek a Görögországban forgatott filmjükről, arról, miért nincs szüksége az országnak filmügyi kormánybiztosra, és miért tartják röheje

  29. Kovács Patrícia: Ma már biztos vagyok benne, hogy a Félvilág castingjára sem hívnának el

    Kovács Patrícia május 11-én mutatja be önálló estjét Poligráf címmel, ahol öniróniával fog mesélni az életéről, de szerinte mindenki azonosulni tud vele, akinek volt gyerekkora. Életének legboldogabb napja volt, hogy felléphetett a Pride-on

  30. Animal Cannibals: Velünk akartak bosszút állni a Rapülők miatt

    Tavaly szeptemberben volt 30 éves a Fehéren fekete, feketén fehér, az 1989-ben alakult Animal Cannibals debütáló aranylemeze, amely máig a magyar hiphop egyik első, egyben legfontosabb mérföldköve. Az album A 100 legfontosabb magyar lemez c

Ältere Folgen

Anmelden oder registrieren

Jetzt

0:00 / 0:00